„A gyerekeknek nagyobb szükségük van példaképre, mint bírálatra.”

Szegvári Forray Máté Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

6635 SZEGVÁR,
Templom utca 2.
(63) 364-831
fmaltisk@szegvar.hu

Együtt szaval a nemzet (2016.)

2016.01.22 10:46
A Magyar Kultúra Napján harmadik alkalommal tartották meg a nemzeti összetartozást erősítő kezdeményezést:
„EGYÜTT SZAVAL A NEMZET” címmel, melyhez iskolánk is csatlakozott.
 
Az idén 27. alkalommal ünnepeljük meg a Magyar Kultúra Napját annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. A nemzeti megemlékezések hozzájárulnak ahhoz, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, nemzeti tudatunk erősítésének, ápoljuk és továbbadjuk kultúránk tárgyi és szellemi értékeit.
 
A 2016. évi Magyar Kultúra napján, január 22-én 10 órakor, öt kontinens magyar nyelvű óvodáinak, általános és középiskoláinak részvételével valósult meg az "Együtt Szaval a Nemzet" program, amely hagyományőrző módon a HIMNUSZ első versszakaival indult, majd Petőfi Sándor: NEMZETI DAL című versét szavaltuk el.