„A gyerekeknek nagyobb szükségük van példaképre, mint bírálatra.”

Szegvári Forray Máté Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

6635 SZEGVÁR,
Templom utca 2.
(63) 364-831
fmaltisk@szegvar.hu

Diákvilág (2017. június)

2017.06.21 07:53

Kedves Olvasók!

Ismét eltelt egy hónap. Tájékoztatom Önöket a májusi és június eleji eseményekről.

Jószai Eszter 5. helyezést ért el a Megyei Shakespeare Műfordító Verseny döntőjében az első tíz helyezett között egyedüli nem szegediként. Felkészítője: Polyák Zsuzsanna

Gratulálunk !

Science Spring, Tavaszi Tudományos Vetélkedő címmel szervezett az angol munkaközösség egy vidám délutánt, természetesen angol nyelven, a közel 45-50 érdeklődő diáknak. A csapatok a 4. osztályosoktól a 8. osztályosokig tevődtek össze, vegyes csoportokban. Kiváló alkalom volt ez arra, hogy egymástól tanuljanak, és hogy együtt dolgozzanak és gondolkodjanak. Érdekes feladatok várták őket: a természet, a kísérlet, a keresztrejtvény, ételkóstolás, íz megállapítása terén. Egy percig sem unatkoztak, még akkor sem, amikor a feladatokat javították, hiszen addig filmet nézhettek, persze ezt is angolul. Mindenki kapott jutalmat, de a legjobb 3 csapat még oklevelet is a tárgyi és az édesség jutalmak mellé. Annyi biztos, hogy ezt a hagyományt jövőre is folytatni kell.

Köszönet érte!

2. osztályos területi környezetismereti versenyen Vígh- Molnár Rudolf 2. b. oszt. tanuló  2. helyen, területi matematika versenyen 5. helyen, megyei matematika versenyen 7. helyen végzett. Felkészítője: Laskovicsné Ágoston Sarolta.

Gratulálunk!

Az 1. osztályosok bemutathatták tudományukat az Olvasás születésnapja alkalmából. A nyílt órára eljöttek az óvónők, az intézményvezető asszony, a helyettes és az alsós munkaközösség vezető. Rajtuk kívül még 45 szülő volt jelen. Mindenki megelégedéssel távozott. A gyermekek nagyon ügyesek voltak. Az óra végén Bernáth Ildikó intézményvezető egy szép tortával köszönte meg az egész évi munkánkat. köszönet érte!

A Művelődési Házban sor került a művészeti záróvizsgára is. A gyermekek néptánc és hangszeres tudományukat mutatták be a szülőknek. Köszönjük a felkészítők munkáját!

Az országos kompetenciamérés is megtörtént iskolánkban május 24-én.

Május 22-26-ig a 7. osztályosok Erdélyben voltak a Határtalanul pályázat keretében. Felejthetetlen élménnyel gazdagodtak. A gyermekeket elkísérte Ternainé Kovács Anna és Rozgonyi Zoltán.

Június 2-án Gyermeknapot tartottunk a Kastélyban és az Új Iskola környékén. Az utóbbinál a tanulóink érmet készíthettek Zsombó Zoltán segítségével. A kialakított kovácsműhelyben vasat „üthettek” Tóth Ferenccel. Origamit hajtogathattak Kosztolányi Sándornéval és Kerekesné Bovatsek Ágnessel. Gyertyát önthettek Bánfiné Sajtos Lolitával. Népi gyermekjátékokat játszhattak Magyar Nórával és Maszlag Bernadettel. A Kastélyban pecsét lenyomatot készítettek Huszka Anitával, agyagoztak Beliczay Krisztinával és Csák Benedekkel. Lisztgyurmáztak Bába Mónikával és Szabóné Ágoston Mónikával. Kipróbálhatták az íjászatot, kardozást Németh Tamással. Lovagolhattak Bárány Brigittával. A Babamúzeumot megtekinthették Balogh Ágnes segítségével. A 7. 8. osztályosok kenuzhattak a Kurcán Vass Tiborral, Törőcsik Zsolttal és Sápi Attilával. Rendőrségi felszereléseket mutatott be Kapás Tamás. Mindenki nagyon jól érezte magát ezen a napon. Köszönet az iskola vezetésének és a közreműködőknek, segítőknek.

 

Hamarosan vége a tanévnek. Június 17-én 9 órakor lesz a ballagás és 22-én 17 órakor a tanévzáró ünnepség a Központi Iskolában. Minden nyolcadikos tanulót az első helyen megjelölt iskolába vettek fel. A 35 tanulóból 3 tanuló szakképző iskolába, 23 tanuló szakgimnáziumba és 9 tanuló gimnáziumba jelentkezett.

Minden gyermeknek kívánok szép bizonyítványt és balesetmentes nyarat.

A Diákvilág rovattal legközelebb október hónapban találkozhatnak a Szegvári Napló hasábjain.

 

A vezetőség megbízásából                            Lukács Istvánné